Kávézva Sportolni, vagy fordítva
Viszonylag kevés információ áll rendelkezésünkre a sportolás és a kávé kapcsolatáról, ezért dióhéjban megpróbáltam összeszedni, hogy milyen hatással lehet a kávé, pontosabban a koffein, a sportolásra. Saját magam is alávetettem a kísérletnek egy mennyei Gimoka Cortado kapszula felhörpintése után!
Nagyon sokan ébredés után, közvetlenül munka előtt, munka közben és gyakran utána is egy frissítő bögre kávé-ért nyúlnak. Teszik gyakran ezt a tanulók is, leginkább az éjszakázó egyetemisták, de hogy miért? A válasz egyszerű. A koffein (ha nem is maradéktalanul) segít ébren tartani bennünket. Fokozza a koncentrációnkat, valamint hatékonyan serkenti az emlékezőképességünket. Memóriaserkentő hatását leginkább csak akkor tudjuk kihasználni, ha a Dolce Gusto kávégéppel elkészített kapszulánkat tanulás alatt fogyasztjuk, és semmiképp sem előtte. Az így bevitt információkat sokkal hatékonyabban el tudja raktározni az agyunk, továbbá amikor szükségünk lesz rá, sokkal egyszerűbben hívja elő.
Sok kávézni szerető ismerősöm mesélte már, hogy milyen kellemeset aludt egy bögre kávé elfogyasztása után. Még szerencse, hogy ennek is megvan a tudományosan igazolt oka. Miközben alszunk, az álmosság érzetéért felelős hormont a szervezet lebontja, ennek köszönhetően kelünk fel egy kiadós alvás után kipihenten. A kávé, azaz a koffein ennek a lebomlását segíti hatékonyan elő. A szereveztbe kávé formájában bevitt koffeinnek a lebontó hatása körülbelül 20 perc után észrevehető. Ezért ha a kávén elfogyasztása után azonnal ledőlünk aludni, amíg a koffein még nem fejtette ki a hatását, egy rövid 20 perces alvás után olyan kipihenten ébredhetünk, mintha több órát aludtunk volna. Ezzel a hatással azonban vigyázni kell, hiszen a szervezetünk nem lesz kipihentebb, csak úgy érezzük.
Egészségmegörző hatása is van a kávénak és a koffeinnek is, mivel kiemeledően magas az antioxidáns tartalma. Jó hatással van az anyagcserére és méregteleníti a szervezetet. Persze, nem árt figyelni a megfelelő mértékű kávé-bevitelre. Nem szabad túlzásba esni.
A cikk alap témájára visszatérve pedig, sportolás előtt bátran kávézhatunk, egyedül arra kell különösen figyeljünk, hogy az elkészített Gimoka kávékapszulánkat az edzés kezdő időpontja előtt legalább 1 órával igyuk meg, különben kényelmetlenül érezhetjük magunkat. Jó hír, hogy a koffein pozitív hatása főként az olyan aerob mozgásoknál figyelhető meg, amelyek a mindennapunk részei és bárki tud végezni pl.: futás, úszás vagy biciklizás.
A kávé, antioxidánsainak köszönhetően, segít csökkenteni a hosszan tartó izomlázat, fokozza a test zsírégetését, valamint összpontosítja figyelmünket az edzés alatt is. Javítja a reakcióidőnket, kitolja a fáradtságküszöbünket. További brit kutatók kimutatták, hogy bizonyos esetekben blokkolja az izomfájdalmat.
A koffein ébrentartó hatásának köszönhetően általában hosszabb ideig és jobban tudunk teljesíteni edzésünkön. Ez a jótékony hatás, embertől függően 1-2 óráig tart. Természetesen figyelni kell a mértékletes koffein bevitelre. Túlzásba esni, és egy kávénál többet elfogyaztani nem ajánlatos, mert könnyen megterhelhetjük a szervezetünket. Ha esetleg túl fáradtnak éreznénk magunkat egy kis kocogáshoz, nyugodtan igyunk meg egy könnyed feketét, a legrosszabb ami történhet, hogy végre kialusszuk magunkat!
Tartalomhoz tartozó címkék: kávékapszula , dolce gusto kávékapszula ár