Dolce Gusto kávégép a reggeli rohanáshoz
Egyre később alszunk, el és egyre korábban kelünk. Legalábbis ha saját példámból általánosíthatok. Az egyik legkritikusabb pont mindig is a kávé "lefőzése" volt. A hagyományos kotyogós kávét összekészíteni, és elkészíteni a legtöbb reggelen egy rémálom volt. S zemély szerint sosem voltam az időben felkelős fajta, akinek még reggelizni is van ideje, így muszáj volt valahol időt spórolni. Így h osszas kutatás után a Dolce Gusto kapszulás kávégép mellett döntöttem.
Ez tűnt a legjobb választásnak az gép árát, a helytakarékosságot és a kapszulák árát tekintve . Ráadásul nagyon igényes és fiatalos kinézete van a szines változatoknak is. A fekete, grafitszürke példányok pedig kimondottan elegánsnak hatnak.
Első körben a gyári Dolce Gusto kapszulákat próbáltam ki, de be kell valljam, a boltokba kapható 1700 forintos, a webshopokban pedig 1600 forintos árat kicsit sokalltam. Persze finom, és jó minőségű, de nekem aki naponta legalább 3 kávét megiszik valahogy húzós volt ez a tétel havi szinten.
Elkezdtem keresgélni, hogy lehet a kávézást olcsóbban megoldani. Az utántölthető kapszulát már próbáltam egyik kedves barátomnál. Hát az eredmény még a siralmasnál is rosszabb lett. Nem csak a megvásárolt kényelmet veszíti el az ember a kapszulák örökös töltögetésével, hanem a minőséget is. Az újratölthető kapszula, jó minőségű kávéval használva először valóban fennséges élményt nyújtott, azonban a harmadik lefőzés után annyi zacc maradt a csésze alján, hogy jóformán ihatatlan lett a kávé. Ezért ezt a lehetőséget is kihagytam.
Aztán megtaláltam a Gimoka Dolce Gusto kompatibilis kapszulákat. Messze a legjobb ár, amit eddig láttam, akár weben keresgéltem, akár botlokban nézelődtem. Olaszországban gyártott és Olasz kávéval töltött kapszulák, gyári Dolce Gusto kapszula minőségben. Tudtam, hogy ez kell.
Legjobb az egészben, hogy kapható egyaránt Cortado kapszula, Cappucino kapszula, és tiszta arabica kapszula is. Minden amit kipróbáltam eredetiben, elérhető ugyanolyan minőségben, messze jobb árakon.
Nem hagyott nyugodni a dolog, és elkészítettem egy gyári Dolce Gusto Espresso kapszulát, valamint egy Gimoka Intenso kapszulát, hogy egymás után kóstolhassam meg őket. Az eredmény még engem is meglepett. Életemben először tapasztalatam olyat, hogy bármilyen utángyártott terméknek az íze jobb mint az eredetié. Nekem már nem kérdés, hogy mit rendelek ezentúl.
Tartalomhoz tartozó címkék: kávékapszula , dolce gusto kapszula , dolce gusto kávékapszula ár